Vallásközi imareggeli - kerekasztal
(Vallásközi összhang hete)
2012-02-07
Az első vallásközi imareggelit és kerekasztalt azzal a céllal tartottuk meg, hogy lehetőséget teremtsünk az együttműködés informálisabb, kötetlenebb építésére.

Meghívott résztvevőink többsége személyében több kultúrát és vallást képviselt, és a mindennapjaikban tapasztalták meg, hogy ez a fajta együttműködés békés módon is lehetséges.

Bemutatásra került három könyv, melyek a vallások bölcsességét összefoglalóan kínálják fel az Isten-ember, az ember-ember és az ember-gazdaság kapcsolat építésére és tökéletesítésére.

Felmerült az is, hogy bár egyre több formális és informális fórum nyílt a vallások közötti párbeszédre, ezek nem lépnek túl a verbális szinten, és nincsenek gyakorlati lépések.

Az élénk és jó hangulatú beszélgetés azzal zárult, hogy egy közös önkéntes program szervezését tűztük ki célul.
Ajánló



Korábbi események

Sun Myung Moon születésének 100. évfordulója
2020-02-06


Kiállításmegnyító
2019-10-12


Egy család Isten színe előtt
2019-09-07


Hangok és Hullámok
2019-06-27


Emlékoldal



A Békeházban helyet kapott magyarországi társszervezetek

Egyesítő Egyház

Családok Szövetsége a Világ Békéjéért és Egységéért

Egyetemes Béke Szövetsége

CARP

IRFF

Nők Világbéke Szövetsége

1%-os felajánlások



Dr. Sun Myung Moon tiszteletes - az alapító



Kiadványok

Sajtószereplések