Húsvéti HARP szeminárium
2012-04-07
Az Egyesítő Egyház tinédzserei a régióbeli országokból húsvétkor Pozsony mellett gyűltek össze egy 4 napos szemináriumra, hogy hitükben és közösségi kötődéseikben megerősödjenek.
A program során előadások hangzottak el a hitéletben való fejlődésről, Jézus életútjáról és annak jelentőségéről Isten gondviselésében.
Az előadások mellett csapatépítő játékok voltak, tanúságtételek, és a fiatalok megosztották egymással istenes élményeiket. A program része volt az is, hogy tisztasági fogadalmat tettek.
A szeminárium páratlan élményekkel ajándékozta meg a résztvevőket.

![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ajánló
Korábbi események

A történelem miért ismétli önmagát?
2013-04-12

Anyai szív a békéért
2013-04-11

Az Igaz Szülők Napja
2013-04-10

Dél - Koreában jártunk
2013-03-10
Emlékoldal
A Békeházban helyet kapott magyarországi társszervezetek
Egyesítő Egyház
Családok Szövetsége a Világ Békéjéért és Egységéért
Egyetemes Béke Szövetsége
CARP
IRFF
Nők Világbéke Szövetsége
1%-os felajánlások
Dr. Sun Myung Moon tiszteletes - az alapító
Kiadványok
Sajtószereplések