Eredeti fény temploma – Búbánatvölgy, Esztergom

(Vallásközi program)


A UPF vallásközi kirándulásainak keretében békenagykövetek kisebb csapata látogatott el az Eredeti fény temploma koreai eredetű zen-buddhista közösség éves európai összejövetelére. Az ünnepség fogadalomtételekkel kezdődött (szerzetesi, Dharma tanítói), majd Buddha születésnapját ünnepeltük meg, oltáron a gyermek Buddhával, akit a hívek virágszirmos vízzel megmoshattak. Mivel a szentély nemrég készült el, az építészeknek-tervezőknek is köszönetet mondott a közösség – tényleg nagyszerű munkát végeztek, nagyon szép az épület. A szentély európai jelentőségű a közösség számára. Ezt követte a pazar ebéd. Észre se vettük, hogy semmi hús, de még tejtermék sem volt az ételben, annyira változatos és finom volt. Közrejátszottak benne a finom koreai fogások, a változatos zöldségek és saláták. Még a ‘tej’ is gabonából, babból volt. Köszönjük, hogy ott lehettünk!

A következők is érdekelhetik: