HARP hétvége

Október 01-én megtartottuk a “Szellemes HARP hétvége” címre hallgató újabb HARP rendezvényt, a szellemi világ, a halál utáni élet témakörében. Ez a Mennyei Alapelv I. fejezetének az utolsó része, ami nem kis kihívás elé állított, hogy hogyan lehetne úgy feldolgozni, ami gyermekek számára is érthetővé teszi a szellemi világ alapvető működését. A gyerekek jelezték, hogy már hallottak a témáról, de a szellemi világ működését nem teljesen értik. Megnéztük a Gaparetto c. filmet, majd beszélgettünk a szellemi világ létezéséről, alapvető működési elvéről, illetve szituációs játékokat játszottunk, hogy még inkább érzékelhetővé tegyük, a szellemi világ hatásait az életünkbe. Persze mindezt kellő jókedvvel és humorral fűszereztük. Ami a beszélgetésekből kiderült, hogy számukra félelmetes a szellemi világ létezése, és hatásai, mi igyekeztünk ezt a félelmet oldani, de biztos fontos, hogy a családba is majd előkerüljön ez a témakör. A lelki táplálék után jött a fizikai táplálék is ebéd formájában, és ebéd után a fiúk elmosogattak, a lányok pedig kitakarították a termet, jól működött a csapat munka. Ebéd után kimentünk a Városligetbe játszani, ami jólesett mindenkinek ebben a szép őszi időben. Egy kis beszámoló a gyerekektől: “Nagyon jól éreztük magunkat és már alig várjuk a következőt. A program és a videó nagyon izgalmas volt, legközelebb is lehetne valami hasonló. Nagyon érdekes volt az előadás is. És azt is élveztük, hogy kimehettünk a szabadba.”

A következők is érdekelhetik: