UPF – Békenagykövetek Hétvégi Szemináriuma

Szeptember 28-30 között szerveztük meg az ez évi békenagyköveti hétvégét Tihanyban, a Cserepes Vendégházban. A téma, melyet eredetileg ezen három nap szerettünk volna a résztvevőkkel körüljárni és a lehető legtöbb szemszögből megvilágítani, a boldogság volt. Meghívott békenagykövetünk, Horváth Ferenc boldogságkutató előadása tette színessé a péntek estét. Szombat délelőtt alapítónkra, Dr. Sun Myung Moonra emlékeztünk Seung Wha – békés felemelkedés – szertartás keretében. Továbbá előadást és koreai élménybeszámolót tartott korábbi elnökünk Krebsz Tibor is. Délután, az igen finom csirkepaprikás után tettünk sétát a belső tó körül és megfigyeltük az eléggé lecsökkent vízszintű tavat és annak élővilágát tartalmas beszélgetések és elmélkedések közepette. Este egy újabb előadás Ferenctől: pozitív gondolkodás és örömtréning várta a megfáradt kirándulókat, majd a tábortűz pattogó rőzséinek halvány megvilágítása mellett gitár kíséretben idéztünk fel a 80-as évek dalaiból néhányat. Vasárnap a magány ellenszerét és válaszokat az élet nagy kérdéseire kutattuk. Miért is érdemes élni? Van-e életünknek célja? Igazi fűszeres, olasz módra elkészített spagettivel és könnyes, búcsúölelésekkel váltunk el egymástól.

Mészáros Péter megbízott elnök

You may also like...