Vallásközi Imanap
Pünkösd hétfőn harmadik alkalommal került megrendezésre ez az országos vallásközi imanap. A rendezvény célja, hogy a különböző vallási közösségekhez és egyházakhoz tartozó hívek személyesen megismerhessék egymást és tanításaikat. Természetesen a nem hívők számára is nyitottak ezek az alkalmak, melyekre ők is eljöttek. Az imanapok során a hívők a szentirataikból, bölcseleteikből olvasnak fel, osztanak meg egymással részleteket. A felolvasások mellett egyházi énekek, mantrák és imádságok is elhangzanak. Mi az Egyesítő Egyházat képviseltük ezen a nagyon magasztos és felemelő eseményen. Az egyházunk Alapítójának tanításaiból olvastunk fel részleteket fókuszálva a lelkiismeret témakörére. Ez a Pünkösd hétfő több megemlékezésre is alkalmat adott. A zsidó hagyományok szerint ez a Tóra megkapásának az ünnepe, a keresztény hagyományok szerint, ezen a napon Jézus tanítványai elteltek a Szentlélekkel. Sajnos nemcsak ezen örömteli dolgokra emlékeztünk ezalkalommal, hanem azon elhurcoltakra is, akik a Holokauszt áldozataivá váltak a II. világháború idején. Minden alkalommal más-és más egyházi közösség fogadta be a rendezvényt, a mostanit a Hunyadi-téri zsidó imaházban tartották meg, ezzel is hangsúlyozva az áldozatokra való megemlékezést.