Vallásközi párbeszéd

Negyedik alkalommal került megrendezésre az „Országos Imanap” elnevezésű vallásközi kezdeményezés. Melynek továbbra is az a célja, hogy a különböző vallási közösségek tagjai megismerhessék egymás tanítását, hitvilágát és az előítéleteket le tudják vetkőzni a másikkal szemben. Sok esetben abból adódik az előítélet, hogy nem ismerik egymást, nem volt igazán lehetőségük arra, hogy meghallgassák egymást és átbeszéljék a nézőpontjaikat. Ez alkalommal is több egyház és közösség tagjai jöttek el, voltak akik imádsággal, énekekkel, rövid elmélkedésekkel, előadásokkal fejezték ki, mutatták be önmagukat és a hitvilágukat. Az Egyesítő Egyház elnöke, ez alkalommal a Moon tiszteletes és felesége által elindított vallásközi és nemzetközi házassági áldás szertartásról, köznevén ” a tömeges esküvők” jelentőségéről és céljáról beszélt, a többi vallási közösség tagjai, vezetői előtt.

You may also like...