Az előítélet ellen

(Európa egységéért a fiatalok segítségével )

A Nemzetközi Segítség és Barátság Egyesület (IRFF), a Családok Szövetsége a Világ Békéjéért (FFWPU), a Nők Világbéke Szövetsége(WFWP) és az Egyetemes Béke Szövetsége(UPF) albániai és a hazai szervezetei fogtak össze, hogy részt vegyenek egy az Európai Unió által támogatott projektben. Hazánkból 15 fiatal utazott Albániába, Kamza városába a projekt helyszínére. A projekt címe: Felülkerekedni a nemekkel szembeni előítéleteken. Az EU által támogatott, „Fiatalok Lendületben” program részeként került megszervezésre ez a projekt. Az útiköltség 30%-át kellett csupán a résztvevőknek fizetni. Főként az albán nők háttérbe helyezése, és sokszor a családon belül ellenük elkövetett erőszak volt a kiindulópontja a kezdeményezésnek. Az előadások, kulturális és sport programjai mellett kérdőíveztek a fiatalok és plakátokkal, tanulmány készítéssel hívták fel Kamza város lakói figyelmét a témára. A visszajelzések és a program vezetőjével való beszélgetés alapján, a projekt sikeres volt, és sok mindenben tanulságos. Az elválás könnyes búcsú formájában zajlott, és sok dicséretet kaptak a szervezők a programokért és vendéglátásért.

You may also like...