Author: Békeház

Igaz Szülők napja

Az Egyesítő Egyház tanítása szerint, Isten Igaz Szülő, az emberiség pedig, az ő gyermeke. Isten teremtés-eszménye az volt, hogy az első gyermekei, Ádám és Éva is...

Búzaszem – Filmklub

(Drimmer László filmje) Drimmer László, Búzaszem című dokumentumfilmjét vetítettük le a pénteki filmklub keretein belül. A vetítés után a film készítőjével beszélgettünk, valamint a közönség osztotta...

Vallásközi imareggeli – kerekasztal

(Vallásközi összhang hete) Az első vallásközi imareggelit és kerekasztalt azzal a céllal tartottuk meg, hogy lehetőséget teremtsünk az együttműködés informálisabb, kötetlenebb építésére. Meghívott résztvevőink többsége személyében...

Egészségügyiek a művészetben

Az Egészségügyiek a művészetben sorozat estjén Dr. Kalmár Géza és neje, Kornélia, mindketten orvosok, mutatták be festményeiket és kisplasztikáikat, kerámiáikat. A zenei élményt Tuza Sebestyén orvostanhallgató...

Téli Won-hwa-do hétvége

Múlt hétvégén nagy örömünkre és a gyerekek örömére újból együtt lehetett a WHD csapat. Igaz az idő nem éppen téli volt,mégis gyönyörű két napunk volt a...

Újévi istentisztelet

Az Egyesítő Egyház tagjai sokéves hagyomány szerint a 2012-s év kezdetén is egybegyűltek, hogy áttekintsék az elmúlt év eseményeit és egymás közösségében kezdjék el az új...

HARP évvégi szeminárium – Pécs

A szemináriumnak a Pécsi WS központ adott otthont. A megérkezés után a gyerekek rögtön „birtokukba vették” a központot, olyan érzése volt mindenkinek, mintha hazaérkezett volna… Minden...

UPF évzáró

Az Egyetemes Béke Szövetsége – Vallásközi és Nemzetközi Egyesület magyarországi szervezete idén is megtartotta évzáró programját. Az Egyesület tisztségviselői és békenagykövetei adtak számot az egész évi...

Ruha-adomány átadása

A Családok Szövetsége nevében ruhaadományt adtunk át a John Wesley-ről elnevezett evangélikus alapítvány óvodájának. Az Alapítvány szociális közkonyhát, lelkészképzőt és óvodát működtet Budapest VIII. kerületében. Óvodájukban...